Ennek az átoknak a feloldására teszünk most kísérletet…

ELŐSZÓ

A környezettudatos politikai nyilatkozatok általában kétfélék: hazugok vagy kétségbeejtők. A hazugok fenntartható fejlődésről beszélnek, elhallgatva, hogy ami ma van, az nem fejlődés, hanem egy civilizáció hanyatlása, amelyet nem fenntartani kellene, hanem új alapokon újjáteremteni. A kétségbeejtők szerint a földi ökoszisztéma összeomlása emberi erővel immár alig fékezhető. Amit a következő évtizedekben még megtehetnénk, az emberiség azt sem fogja megtenni, mert akiknek ez a hatalmában állna, éppen ők az igazi haszonélvezői az erőltetett növekedés – esztelen pazarlás rendszerének. Alattvalóik pedig el sem tudják képzelni, hogy élhetnének másképpen is.

Mi ezzel szemben azt állítjuk, hogy azokban az országokban, ahol még nem rekesztették el teljesen a gondolatok szabad áramlásának útját, új eszmék terjednek, és egyre több embert tesz fogékonnyá ezekre létforrásaink végzetes beszűkülése. Ezek az eszmék a túlélés és a megújulás lehetőségével kapcsolatosak, és alkalmasnak ígérkeznek az előttünk álló súlyos megpróbáltatások enyhítésére. Bölcsességet, erkölcsi bátorságot csakis ezek szolgálata kíván; ha nem cselekszünk, az összeomlás magától is bekövetkezik.

Az emberi beavatkozás nyomán kibontakozó természeti katasztrófa új megvilágításba helyezi mindazt, amit az együttélés értelméről, a társadalom rendjéről gondolunk. A ma születő döntések hosszú évszázadokra – vagy örökre – meghatározzák utódaink életlehetőségeit: az ebből fakadó felelősség tudatában kell választ találnunk korunk kihívására.

A világ mostani rendje nem azért fenntarthatatlan, mert a természet eltartóképességének korlátaiba ütközik, hanem azért ütközik természeti korlátokba, mert fenntarthatatlan.

A várakozás, hogy az emberiség jóléte a termelés fokozásával elérhető, végzetes tévedésnek bizonyult. Hiába állították a tudományt a természet – mindenekelőtt az emberi természet – leigázásával azonosított haladás szolgálatába, az eredmény a tudás beszűkülése, a létbizonytalanság növekedése, az emberhez méltó élet természeti és kulturális feltételeinek romlása lett. Egyetlen faj robbanásszerű szaporodása és terjeszkedése az összes többi rovására immár a földi ökoszisztéma összeomlásával fenyeget.

Az ökológiai katasztrófa enyhítésének egyetlen útját ismerjük: a természeti források kimerítése és tönkretétele helyett megélhetésünket ezentúl az emberi képességek bölcsebb használatára kell alapoznunk.

Ha az örömtelen pazarlás helyébe a felelős gondoskodás lép (egymásról, az utánunk jövőkről, az élővilágról – ez a három szorosan összefügg), szebb, értelmesebb élet jut mindenkinek. Szó sincs lemondásról: az ökológiai politika célja a felszabadulás a technológiai–gazdasági kényszerintézmények zsarnoksága alól. Hogy miféle eszközökkel érhetjük el, ezt igyekszünk tisztázni az alábbiakban.

Mi nem az álbaloldal és alsójobboldal küzdelme által behatárolt politikai térben keressük a helyünket. A lejárt szavatosságú és megromlott állagú politikai eszmék újrahasznosításába ölt energiák pártjaink mélységes bizonytalanságáról árulkodnak arra nézve, hogy egyáltalán mit is kellene itt és most akarni.

Nem fogadjuk el sem a globális üzleti hálózatok, sem az új párthűbéri rendszer játékszabályait, mert hatalmát mindkettő létforrásaink pusztítására építi. Meggyőződésünk, hogy a civilizációnk fennmaradását fenyegető válságból kiutat csak az ökológiai belátásokra támaszkodó politika kínál.

Nekünk nincs pártunk, azonban van programunk: az Olvasó a Karátson Gábor Kör politikai programját tartja a kezében. Nem szakpolitikák gyűjteményét, nem is a környezetvédő mozgalmak kívánságlistáját. Munkánk az ökológiai válság kezelésére alkalmas intézkedések és az alapjukat képező politikai elvek bemutatására vállalkozik.

A kötet PDF formátumban letölthető a bal oldali menüből, nyomtatott formában pedig beszerezhető eseményeinken, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, illetve az Írók Boltjában.