Vendégszerzőnk, Klein Ákos ökológus (Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány) korábbi cikke után újjal jelentkezett, melyet örömünkre szolgál megosztani.
"Az ellenzéki miniszterelnökjelölti vitát hallgatva teljesen világos, hogy még mindig nem az Orbán-rendszer ökopolitikai szempontból vállalhatatlanul elavult operációs rendszerét igyekszik az ellenzék meghaladni."
Mikor jön ki a Windows 22 Magyarországon?
A stratégiai szavazás jelentéktelensége az ökopolitikai rendszerváltás szempontjából
Az ellenzéki miniszterelnökjelölti vitát hallgatva teljesen világos, hogy még mindig nem az Orbán-rendszer ökopolitikai szempontból vállalhatatlanul elavult operációs rendszerét igyekszik az ellenzék meghaladni. Ugyanazt a Windows ’98-at adnák el nekünk, csak az asztalon az ikonokat rendezgetik át, meg valami másik háttérképet és vírusirtót telepítenének fel. Jelentem, hogy még a Win 11 sem lenne elég! Win 22-őt szeretnénk, vagy Ubuntu-t, vagy bármi mást. A törekvés szándékát gyökeres átalakulásra! Egy merőben új operációs rendszert!
Még nincs év vége, de megkockáztatom - a 2021-es év legfontosabb ökopolitikai mondata már elhangzott. Schiffer András kijelentése, amely kijelölte a hajózandó medervonalat. Azt, amitől amúgy réges-régen messze sodródva zátonyra futott a teljes hazai politikai és közéleti jobb- és baloldal, minden útkereső magyar választó számára.
Vártam, hogy a nyári tűző napsütés kifakítsa e mondat jelentőségét, de a július 25-én kelt Facebook bejegyzés élénken virít még mindig: „Nekem Orbán Viktor soha nem volt a hősöm. Viszont ma sem gyűlölöm.”1
Többre nincs is szükség, viszont egy fabatkával kevesebbel sem érem be! Mi lehetne könnyebb, és mi nehezebb, mint e mélyen gyökerező törvény betartását célul kitűzni?
Mitől ökopolitikai ez a mondat? Attól, hogy magasabb minőséget képvisel, mint az általunk hagyományosnak, és ami szomorúbb – elfogadhatónak hitt politikai kultúra jelent. Az ökopolitika a földi létformák univerzális tiszteletét a méltó emberi élet védelmétől elválaszthatatlannak tekinti. Értelmes egyetnemértést, kritikus, érveken sarjadó véleményütköztetést ígér olcsó, érzelemvezérelt ripacskodás nélkül. Az ökopolitikával nem fér össze a személyes megsemmisítés vágya, de feltétlenül része a felelősségek folyamatos könyvelése, a mérleg szerinti elszámoltatás és a visszahívás.
Se párt, se személy nem érdemli ki a választólapi X-et, aki ezt a mondatot nem tekinti alapállásnak. Elnézve az ellenzéki összefogás egymással vitázó jelöltjeit, vagy a velük szembenálló konzervatív kormányzó oldalt, egyikőjük sem gyakorolja meggyőzően e mondatba rejtett erényeket. Veszteglő ladikjaikból győzködnek minket, hogy elavult és léket kapott tutajaikra mindenképpen érdemes felkapaszkodni, mert velünk együtt az ellenfelet végképp vízbe tudják fojtani, a ladikot pedig megfoltozni. Valójában csak biztos szárazföldet akarnak a lábuk alá, érzik ugyanis: már térdig ér a víz. Ha elegendően gyűlünk köréjük, akkor reményeik szerint szavazatinkon tapodva elkerülhető lesz, hogy végkép a semmibe merüljenek.
Nem kellünk mi ehhez! A süllyedés és egymás vízbenyomása meg fog történni a közreműködésünk nélkül is. Türelmetlenül várjuk, kicsit lassabban történik, mint szeretnénk. De nem tehetünk egyebet, mint végignézzük ezt a szomorú és rengeteg kárt maga mögött hagyó játszmát. Hagyjuk hát magunk mögött a zátonyokon a rossz alkukat: a rossz rossz nem eredményezhet jót.
Most az látszik, hogy a nagy összefogásban nem a korábbit annak fundamentális hibáiban meghaladó rendszer kiépítésén fáradoznak a kihívók. Hátra pillantgatva a startvonaltól kíván minél távolabb kerülni mindenki: az Orbán-rendszertől való látszatmenekülés az elhitethető motiváció, a szabad Magyarország a ködös cél. Mindegy az útvonal, mindegy a csapattárs, minden mindegy. Lényeg, hogy elfelé, az sem baj, ha véletlenül ugyanoda lyukadnak ki végül. A folytonos hátrasandítás miatt az ajánlat is avítt, a keretek a régiek. Ökopolitikát csak nyomokban tartalmaz.
Az ellenzéki miniszterelnökjelölti vitát hallgatva teljesen világos, hogy még mindig nem az Orbán-rendszer ökopolitikai szempontból vállalhatatlanul elavult operációs rendszerét igyekszik az ellenzék meghaladni. Ugyanazt a Windows ’98-at adnák el nekünk, csak az asztalon az ikonokat rendezgetik át, meg valami másik háttérképet és vírusirtót telepítenének fel. Jelentem, hogy még a Win 11 sem lenne elég! Win 22-őt szeretnénk, vagy Ubuntu-t, vagy bármi mást. A törekvés szándékát gyökeres átalakulásra! Egy merőben új operációs rendszert!
Mezőgazdasági ökológiai-reformot, zöldmezős beruházások leállítását, nagy tavak ügyének rendezését, ökológiai vízgazdálkodási tervet, útépítési láz és az energiafelhasználás mérséklését, fenntartható tájgazdálkodást, a közösségi önrendelkezés megerősítését.
Tudjuk, merre kellene tartani? Nagyjából tudjuk. Abba az irányba haladnánk, bármely ladikra is kapaszkodunk fel? Aligha. Úgyhogy, inkább evezzen vissza ki-ki a hajózható medervonalra! Az ökopolitikai irányt választók dolgozzanak az új operációs rendszeren. Figyelem! Szabad forráskódú, mindenki írhat hozzá!
Szögezzük tekintetüket a valódi célokra, kerülgessük az örvényeket, és ne szálljunk be süllyedő hajókba a reformfoltozgatás reményében! Mindkét hajótest javíthatatlanul pudvás.
[1] E mondat reakció volt Márki-Zay Péter 168 órának adott interjújára: Orbán Viktor valaha a hősöm volt. – Márki-Zay védelmére írom, hogy ő nem állította, hogy gyűlölné Orbánt, ámbár az ellenzéki abroncs anyaga hosszú ideje ez.